Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít!
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány kortárs.
Csak egyszer élhet minden volt vitéz,
pedig ifjúként többről álmodik,
rá sem gondol még, milyen sár-nehéz,
mikor jövője sírba áldozik.
Ma még itt vagyunk, létünk elvisel,
tegyük le terhünk, mit lelkünk cipel!
2008. december 18.
Így karácsony előtt, a háború terheit megszenvedve, érdemes többször is elolvasni ezt a szonettet. Főleg a nagy egóval rendelkező törtetőknek ajánlom.
VálaszTörlésKöszönöm az ajánlást.
Törlés