2022/06/05

Elszívás

 

Szenvedő a sivatagban




Leszoktam a piáról,
leszoktam a bagóról.
Olvastam a szex is gáz, -
abbahagytam az olvasást.
Néha tematikusan elgondolkodom:
mégis, hová folyik el a jövedelmem?
A lemondásnak, a visszafogásnak
valahol meg kellene mutatkozni…
Talán, – ha le lehetne cserélni az életem
(egy idomított fiatalra), s mint öreg macskát –
amelyik durcásan bepiszkol az ágy alá –,
megpaskolva kitenni a reptéri parkolóban.
Ám annyira kételkedem már mindenben,
és olyan száraz ez a lőrinci homok,
csak elszívja az érveket körülöttem.
Igazi családom sincsen, csak látszat.
Most – szeretnék kimenni a temetőbe,
kihantolni édesanyámat.


2007. 08. 26.

2022/05/15

Nélküled

 

Egyedül az ágyban

 

Rágcsálom az ajkad – csupa hús
ellopom a hangod – mélabús
iszom szemedből – kávébarna
megérintem melled – készakarva.

Fogom a kezedet – langymeleg
csiklandozom tested – hempereg
elnyújtózol elméd – ellazul
melléd bújok szívem – ver vadul.

[...]
Távoli harang szól – hangja mély
elhúzom a függönyt – szúr a fény
fekvőhelyed szinte – még meleg
párnádon illatod – ott lebeg.

Kezdődik egy új nap – nélküled
nem érzem az ízét – mint veled
tűz és víz emészti – lelkemet
hozzám láncolnád-e – életed?



2006-11-12

2022/05/03

Vándor ősz

Őszi táj





Még tűz a nap, és varr a fű,
foltot ölt a sok szorgos tű.
Tarka tájban a természet
bohóc képe - kész festészet.

Tanyát vert a vén vándor-ősz,
a hajlott hátú levélcsősz.
Kunyhó körül csendet seper,
nyár álmokat hálni terel.

Ezüst haja légben lebeg,
köd kezéből - a szellemek
isszák harmat-hűvös borát.
Táncot járnak az árnycsodák.

Lenge széllel versenyt lépek,
porral szállnak szürke képek -
apró tüzek füsttel égnek...
Borzongatnak rég-emlékek.


2007- 10 - 07

 

2022/03/20

éned egén

éned egén




tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.


szunnyadó vállad átölelem -
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a figyelem,
lobbannak villám boglyatüzek.
retinád türkiz fénymezején
indulnak messzi vándorutak,
s vágyó remények dombtetején
pillantásod új holdra mutat.



ránk lehelnek bűvös gondolatok, -
csillagport tüsszent a mágikus tudat,
bőrünkre hull ezer izzó zsarátnok -
füstködöt kavar a varázsló huzat.
szétszórjuk apránként a kéj parazsát -
égetünk a mába még néhány lyukat -
majd markunkba zárjuk az éj darazsát,
s fejünk alá hajtjuk a nyár álmokat.



2009. 11. 24.

tokio170

 

2022/02/15

Az idő

Öregedés


Hiába rejted lelkedet,
hiába hangsúly, ékezet –
rémálmaidban ott vagyok,
mindenről, mindent megtudok.

Én oldok zárat, nyers kötélt –
ha mégse volnál eltökélt –
hóhérod úgyis én vagyok,
nyakadra hurkot én rakok.

Bár járna talmi képzelet,
mi versbe fonva képeket
a fénybe vágna nyílt utat –
majd rádöbbent az ón-tudat:

Én mindig sarkadban vagyok,
mindenről mindent megtudok.
a sors már nékem átadott,
szemedbe írta: tetszhalott.

Még gyakran érhet bántalom –
s mert túl vagy rég ifjúkoron –
nem sírhatod már el magad,
a kín elmédben szétfakad.

Hangod nincs, vágy nem terem,
nem vagy más, mint langy tetem,
kezemben végül megfagyott...
csúf végzeted – lásd – én vagyok.


2008. 11. 12.




tokio170, a szamuráj írásai

2021/12/06

Október végi látomás

starfire



Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.

Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pillanat:

Emlékektől részegen
billeg a Nagyváradon
az utolsó 51/A.
Mintha fognák nagyon –
sikoltva fordul át,
felszisszen, megremeg –
leesnek sáska csápjai –
sötétbe fúl az égi nesz.

Egy padra dobja magát –
mint régen
megérkezett
a néhai szerelem.
Nem ölel, nem ad kezet,
fesztelen áll fel, kitér,
lebegve a körút felé halad,
s alakja könnyedén
a tömegre rátapad.

Az illatát keresem,
tiszta… tiszta vanília –
az időtlen térbe száll.
Ajkát idézem: sötétlila,
s a szoknyája szövetén
felcsúszó látomás
elmúlt tavaszt riszál.

Még feltűnik hirtelen,
távolból néz felém –
alakja megtörött,
s gomolygó vágyakkal
a felhőkbe költözött.

Az űr szele bontja szét
csóványi láng haját,
tétován integet,
és kigyújtja csillagát.


2009. okt. 21.

2021/11/26

ősz-irány

 
Őszi séta




őszben úszó levél
horgonyként hull elém
időörvénybe ránt

hosszú estek érnek
ajkamra hűlt ének
tétovasága bánt

felhajtom gallérom
csörgetem fillérem
útravaló gyanánt

homályba indulok
kísértő alakok
vágnak elém haránt

illó emlékezet
végtelenje vezet
semmi-be-tűz irányt




2008. szeptember 24.

2021/10/28

depresszió

 

Rossz hangulat


a nappal mérges füstködét
szűri az éj derengő szövetén

a lámpafények karcos udvarukban

         sárgán imbolyognak mint van Gogh

         hamis napraforgói a recézett levegőben

por ül rá a sötétre és földre nyomja

a benne éledő koldus világosságot

         remegve mosdik a fény csatornák csobogóján

         felnéz megrázza szikrázó üstökét

         apró izzó tűhegyek pattannak szerteszét

utánuk lopódzik csúszkálva az éjjel lehullt

szárnyporán fázósan vacogva borzongva és dadogva

a részeg álmából riadt gyámoltalan gondolat


2010. 03. 25.




*Egy olasz művészeti magazin állítása szerint Vincent van Gogh - Napraforgók című festménye, melyet évekkel ezelőtt 25 millió fontért vásárolt meg egy japán vállalat, másolat. Ráadásul nem is közönséges darab, hiszen a másolat készítője nem más, mint a festő közeli barátja, Paul Gauguin.

Visszhang

 

Tisza-parton festmény

 

Hangulatom ártéri erdőn
páraként meglapul,
fatörzsön csúszva a gondolat
emlékeket gyalul.

Forgácsok hullongnak, érzések
csillannak cseppeken,
kéküveg-patak gyermekkorom
csordogál csendesen.

Hullámokkal perel a szél, vagy
anyám hangját hallom –
hívó szava ver visszhangot a
kihalt Tisza-parton?



2007. szept. 28.

2021/09/16

Halottak napján

 

Mindenszentek



Ritka látogatóként múlt idézni jöttem,
s míg tudatom gyermekéveken matat,
ereklyéim és virágaim rendezgetem –
előkerül most sok-sok emlékkacat.

Bolygó fények, libbenő árnyak –
kóbor lelkek köztünk járnak –,
mécses fények égbe szállnak,
viasz sercen, imádság hangzik;
bölcs krizantémok bólogatnak –
téged is vár majd egy hant itt.

Búcsúztomban visszanézek –
egyszer végleg visszatérek –,
távolból a temető lángol,
az éjbe ég az elmúlás sebe -
remeg a sírkert fájón –
Isten se tudja, hogy kösse be.


2010. nov. 01.