létünk a véggel összeér
vásznunkra égnek a jelek
jelenlétünk a múltba tér
testünkre feszül a keret
a festék ránca megreped
alighogy megszárad a kép
tompán koppan a borzecset
örökre elernyed a kéz
homályba hajló mákonyat
alkonyba kanyargó csapás
e sorsba rángó kábulat
az elmúlásörvény hatás
alkonyba kanyargó csapás
e sorsba rángó kábulat
az elmúlásörvény hatás
zuhanni vágy a volt csodás
színes fényfolyókat festő
merül vele minden tudás
egyedül süllyedni rest ő
színes fényfolyókat festő
merül vele minden tudás
egyedül süllyedni rest ő
csónakja áttört fahéjbézs
már léket kapott a kéktől
még tűnődően visszanéz
amint kicsurran a képből
2009. 10. 01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A hozzászólások moderálás után jelennek meg.