2023/09/03

Egy fehér csík

 

Egy fehér csík

Reggel fél hatkor a bakter beordított a határőr őrs klubszobájába, ahol a sűrű füstben néhány katona kártyázott. Huszonegyest játszottak. Az asztalon maréknyi aprópénz, cigis dobozok, hamutartók – félig elnyomott csikkekkel –, kávéspoharak, kólásüvegek. A nagy összevisszaságban nehéz lehetett eldönteni, melyik kihez tartozik.

– Két ász! – vágta lapjait az asztalra Korpa, és most már tényleg én vagyok a bankos. Fáradt, unott mozdulattal húzta maga elé a marék aprót.
– Mondom, a hatórás váltásnak eligazításhoz sorakozó! – ordította újra a bakter, miközben visszahúzta a fejét az ajtónyílásból, mert csípte a kitóduló füst a szemét.
– Takarodj már gyökér kopasz! – kiáltott vissza a tizedes – majd megyünk hatkor, azt annyi.
Az asztalnál Korpán és a tizedesen kívül még Talpi – a gépkocsivezető, Vili – a szakács és három járőr ült, akik a hatórás váltásba készültek. Korpa is hatra volt behúzva szoliba, az egyik magasfigyelőbe, bár egész éjszaka fenn volt. Este csak a filmet akarta megnézni a jugó adón, de utána megivott egy lónyálat, meg egy kávét a nagydumás Zorróval, aminek az lett a vége, hogy fél tizenkettőkor beültek a kártyázók közé.
– Tessék, már meg elmúlt fél hat – morfondírozott félhangosan. – Lenyomunk még két partit, aztán megyünk.

Hideg, szeles tavaszi reggel volt. Korpa mikádót vett magára, bement a fegyverszobába, s a nyitott fegyvertámlából kivette AK-47-es géppisztolyát. A hatvan skulót csak beleöntötte tártáskájába.
– Majd betárazom kinn a pikében – motyogta magának.
Elhelyezkedtek az autóban és elindultak. Az UAZ fürgén kanyarodott ki az őrs kapuján. Talpi a sofőr – rossz szokásához híven – oldalra állított spriccereivel
búcsúzóul a kapuban álmodozó baktert végigverette szemet csípő ablakmosó folyadékkal, amitől az úgy ugrott a bokrok közé, mint egy zerge. Persze akkor már cseszhette.
– Ez megint bejött – csapkodta óriás markával a fényes műanyagkormányt Talpi, s közben hatalmas, göndör kacagás rázta, ami fuldokló köhögésbe csapott át, és annyira csorgott a könnye, hogy alig látta az utat.
Hat óra öt perc volt. Már csak az eligazítás hiányzott volna, így is késésben voltak. Talpi rendesen rálépett a jobbosra negyvenhetes lábával, amitől a kis ponyvás autó szinte repült a bogárhátú úton. Megtörölte szemét, szája még mindig füléig ért, amikor hátraszólt:
– Ez a nap is jól kezdődik – ugye tökösök?

Korpa volt az első, aki kiszállt
rögtön a falu szélén. Ásítva intett a többieknek. Hátára vette a géppityut, és erőtlenül felmászott a magasfigyelőbe (pikébe). A korlátra támaszkodva jó darabig csak kapkodta a levegőt, miközben széjjelnézett. A kiterjedt síkságon tíz kilométerre is ellátott. Bedugta a TBK készüléket a csatlakozóba, felakasztotta a piké oldalába vert szögre a fegyverét, majd elkezdte pöcögtetni a tárakba a skulókat, akár a cseresznyemagokat. Amikor végzett, két tárat visszarakott a tártáskába, egyet pedig belepattintott a fegyverbe. Kíváncsian figyelni kezdte a gyülekező munkásokat, akik a határon átvezető gázvezeték fogadóállomását építették már hetek óta, éppen a piké alatt. Ma reggel is két traktorral érkeztek a szokásos arcok. A tűzpiros, egészen új MTZ-50-esekről vidáman integettek fel Korpának, aki eltolva az ablakot kilógatta a kezét.
– Hello fiúkák! – kiáltotta.
Közeledett a hó vége, március 22-e volt. 27-28-29-ét a főhadnagy behúzta neki eltávként a vezénylésen. Még pár nap, és mehet haza. Azon gondolkodott, ugyan mit fog sütni-főzni anyja, hiszen már negyvenhat napja nem volt otthon. Ha majd jól telekajálta magát, kitalál valami új dolgot, ami tetszeni fog barátnőjének, Icának is. Elhatározta, elkéri az öreg Wartburgot apjától, és elmennek, kirándulnak egy nagyot, vagy talán hajóval Esztergomba, és majd délután…

Hirtelen riadt fel álmából. Nem is tudta hirtelen, hogy mi történt. A sarokban csücsült összegörnyedve, mint egy krumpliszsák. Amikor rájött, hogy elaludt, és valami felriasztotta. Rátekintett karórájára. 9 óra 20 perc volt, tehát több mint három órát kummantott. Csak lassan tudott felállni, lábai elzsibbadtak, mintha ezer tűvel szurkálták volna őket. Gyanakvóan körbenézett, de nem látott semmi különöset. A nap vigasztalóan sütött, a gázosok sehol, ellenőrző járőr sehol, a TBK csendesen pihent a helyén, bedugva.
– Lehet, hogy megúsztam?
Ekkor azonban felerősödött a hang, amitől felébredt.
– Hol zúg ez a traktor? – kérdezte magától, és kidugta a fejét a piké ablakán.
Ekkor látta meg a tűzpiros MTZ-50-est, ami épp megugrott a jugó oldal felé.
– Átlógnak a gázosok – villant át az agyán – mégsem úszom meg, nem lesz három nap eltáv, hanem megsuhintanak, plusz félév helybetopi.
Nem emlékszik, hogyan történt valójában. Annyi azonban biztos, kinyitotta a piké ajtaját, kezében ott volt a fegyver. Ordított? Adott figyelmeztető lövést? Vagy tényleg úgy volt, ahogy megállapították: EGY RÖVID SOROZATOT BELEENGEDETT A PIROS MTZ-BE, AMIKOR FELRIADT.
A traktorban két határőr ült. Ugyanolyan fiatalok, mint ő. Feladatukat végezték, a tavaszi nyomsáv művelést. Amikor a piké alá értek, megakadt a borona a gázcsőcsonkban, és felbőgött a motor. Hátratolattak, jobbra szedve a kormányt a jugó határ felé, úgy akarták kiszabadítani a boronát. Ekkor néhány ütést éreztek, mintha forró cseresznyemagokat pöcköltek volna bőrükre. Csakhogy ezek a magok átmentek a bőrön, a húson, a csonton, csípőn, koponyán.
MEGHALTAK AZONNAL MINDKETTEN. A traktor ülésén, ablakán, műszerfalán tízforintosnyi lyukak tátongtak.
Az a hír járta, hogy amikor elvitték Korpát, csak vigyorgott, göndöröket kacarászott, és azt dadogta:
– CSA-CSAK VÉ-VÉ-VÉGIG VE-VE-VERETTEM RA- RA-RAJTUK, MI-MINT TA-TA-TALPI A BA-BA-BAKTERON.

A nyomsáv művelésről szóló távmondat már egy hete ott volt az őrsön, ám az eligazítás… Az bizony indulás előtt elmaradt. A történet tanulságaként a tűzpiros határőr traktorok tetejére festettek később egy fehér csíkot. Csak egyet – nem kettőt.


2008. március 04.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászólások moderálás után jelennek meg.