Visóczky Vilmos május végén felkereste Budapesten a bátyját, akivel ötletszerűen kilátogattak a városligeti BNV-re (anno még ott rendezték meg a ma már Exponak nevezett nemzetközi vásárt). A negyvenes éveik elején járó, ám még mindig rakoncátlan testvérek egymást überelve próbáltak ki minden gépet, berendezést, amihez csak hozzáfértek a tömegben. Amikor megérkeztek a Merkur standjára (a beérkezett gépkocsik átvételét, tárolását, elosztását és átadását a Merkur végezte), a jó kereskedői képességekkel megáldott alkalmazott szívélyesen beültette őket egy kiállított, 601-es Trabantba. A két nagydarab, volt sportolót nem kellett biztatni, vigyorogva préselték be magukat a szappantartónak vagy papírjaguárnak csúfolt kétajtós kiskocsiba.
– Levegőt biztos fogunk kapni, mivel le vannak tekerve az ablakok – állapította meg Vili, miközben körbenézett az autóban.
A bátyja – Kornél – egyből bedobott egy friss sutkát:
– Tudod miért gyűlölik a politikusok a Trabantot?
– Szabad a gazda – tárta szét a karját Vili.
– Mert kormányváltós – kocogtatta meg körmével Kornél a műanyaggal bevont alumíniumkart.
– Mindenesetre a család szépen elférne benne, még ha teljesen hátra is tolom az ülést – vizsgálódott váratlan érdeklődéssel Vili. Az asszonynak bőven lenne helye elől, hiszen ő vasággyal együtt ötven kiló. A két gyerek pedig akár aludhatna is a hátsó padon.
Kikászálódtak az autóból, és már készültek továbbsodródni az emberáradattal, amikor az alkalmazott megpaskolta Vili vállát.
– Látom, tetszik a típus. – Dióhéjban azért elmondom: legmodernebb erőátvitel, keresztmotor, első meghajtás, nem korrodál a kaszni, 26 lóerős, fürge, strapabíró és kis fogyasztású erőforrás. A tankba 24 liter üzemanyag fér, amivel át lehet autózni akár az egész országot.
– Igazán meg vagyok elégedve. Szép a fényezése és új a szaga. – nyögte ki Vili.
– Akkor kérem jöhet egy ajánlat? – A vásár ideje alatt előjegyzett autók többféle előnyben részesülnek, egyrészt előlegmentesek, másrészt akár több évvel korábban is le tudjuk őket szállítani.
Vili bizonytalanul sandított Kornélra, aki kezével O betűt formálva mutatta, hogy nagyon rendben van a dolog.
– Az autó értékes vagyontárgy öcsi, egyesek hat-nyolc évet is várnak rá. Legfeljebb nem veszed át, ha nem lesz annyi zsozsód – dörzsölte össze a mutató és hüvelykujját a nagy testvér.
Vili nem sokat teketóriázott, aláírta a papírokat, és kezet fogott a Merkuros üzletkötővel. Egy zsíros ujjnyomot eltüntetve zsebkendőjével, megtörölgette a „Pastellblau” fényezésű autó csomagtérfedelét mielőtt felvillanyozva elvegyült a tömegben.
– Mit fog szólni az asszony, ha megtudja, hogy előjegyeztettem egy autót? Az éves fizetésem 14600 Ft, ha három évig az egészet félreteszem, akkor sem gyűlik össze a Trabant ára, ami 44000 Ft-ot tesz ki – fordult kisvártatva a bátyjához, miközben még büszkén dagasztotta a mellét a különös, soha nem tapasztalt érzés.
– Mire megjön a Trabi, majdcsak történik valami csoda – ne aggódj Vili! Úgy még nem volt, hogy sehogy sem lett volna – maszatolta a felelősséget Kornél.
– Igazad van bátyám, csak a csoda segíthet minket egy új kocsihoz – szontyolodott el Vili. Meséltem már neked, hogy még az évi egy balatoni nyaralásra is minden évben kölcsönt veszünk fel a banktól. Még most is törlesztjük a tavalyi 4000 Ft-os tőkét és kamatait, pedig már nyakunkon az újabb nyaralás.
Kornéléknél megebédeltek, azután lenyomtak néhány kártyapartit, miközben családi dolgokról beszélgettek. Vili délután 4-kor szállt vonatra és kora este már meg is érkezett a dunántúli megyeszékhelyre. Gyalog is hamar hazaért, hiszen egy belváros közeli társbérletben laktak kis családjával. Vili évekkel azelőtt gyakornokként, Pestről került le a dunántúli nagyvárosba, és a bankfiókban ismerte meg későbbi feleségét, Borbálát. A lány a nevelőszüleinél lakott, mivel a háború alatt saját házukat több súlyos találat érte. Ekkor kapott az édesapja is végzetes sebet a vastag falak ellenére. Az anyja pedig két hónappal korábban, az utcán lett rosszul és holtan hozták haza. Legalábbis neki ennyit mondtak el a szörnyű esetről.
Borbála a bankban rögtön felfigyelt a frissen munkába állt sportos alkatú, jóképű fiatalemberre. A szülei elvesztése és a pocsék, háborús idők után nagyon vágyott már egy fess férfi társaságára és a boldogságra. 1952-ben, szerény körülmények közt házasodtak össze, azután költöztek a tanácsi társbérletbe, ahol szerencsésen megfogant egy lány- és egy fiúgyermekük.
Az elhanyagolt, régi ház egy fakereskedés telkén épült, és akár a Pál utcai fiúk c. regényben, hatalmas farakások voltak az udvarán. A gyerekeknek ez a környezet mesés grundot, szinte száz holdas pagonyt jelentett, ahol gondtalanul teltek-múltak az évek. Egyedül az ’56-os év viselte meg a családot, amikor a Vilit és Borcsát elbocsátották a bankból, a vállalati munkástanácsban való részvételük miatt. Meglepő módon Vilin a társbérlet másik lakója segített, aki a helyi vendéglátóipari cég vezetője volt és – nem mellékesen – befolyásos pártmunkás. Ő úgy vélekedett: „Engem nem érdekel, hogy a bankban mi történt, ismerem Vilmost, ő egy remek ember, és stabil munkaerő”. Így lett belőle vendéglátós, botcsinálta üzletvezető helyettes. Borcsa pedig a helyi színházban kapott új állást, mint számviteli alkalmazott.
Vilmos ahogy betoppant, elmesélte feleségének a budapesti látogatás élményeit. Természetesen megemlítette a BNV-s Trabant históriát is, de csupán úgy, mint egy alkalmi csínytevést.
– Hisz úgysem lehet abból semmi, mivel nem tudunk mi autóra pénzt félretenni – vélekedett lehangoltan a férfi.
Vili és családja élték tovább a szokásos, kispolgári életüket a társbérlet felső szintjén. Munkába, vásárolni és iskolába mindig gyalog jártak. Így néhány hét után már egyiküknek sem volt eszében, hogy a családfő ötletszerűen előjegyeztetett egy Trabant gépkocsit.
A pesti kiruccanás évfordulója környékén történt, hogy ajánlott levél érkezett Vilmos nevére. Mivel a szülők még dolgoztak, a gyerekek pedig a farakások között kalandoztak, a bejárónő vette át a levelet. A postás érezhetően bosszús volt, mivel tudta, hogy a levélben autókiutalás van, és ilyenkor mindig busás borravalót szokott kapni. No, most viszont a takarítónőtől nem kapott semmit, mivel a középkorú nőszemélynek halvány segédfogalma sem volt arról, hogy mi lehet a levélben. Annyit fedezett fel, hogy valami „Merk úr” küldte. Ezzel viszont nem lett okosabb, így le is tette a küldeményt az előszobában, a tükör előtti asztalkára.
A házigazda jött haza előbb, és azonnal felfedezte a bontatlan levelet. Kíváncsian vágta fel a borítékot az apja első világháborús srapnelből köszörült levélnyitó késével. Mivel a feladót nem is betűzgette, majdnem hanyatt esett a meglepetéstől, amikor végigolvasta az értesítést. „Az előjegyzett Trabant 601-es autója megérkezett. Június 6-án veheti át a Merkur telepen”.
Akkorát sóhajtott, hogy a bejárónő átjött a nappaliból és megkérdezte:
– Mi a baj Vilikém? Rossz hírt kaptál?
– Rossznak nem mondanám, csak erre nem számítottam – nevette el magát Vili. Képzeld, tavaly a BNV-n a bratyóval becsücsültünk egy Trabantba és az üzletkötő rábeszélt, hogy jegyeztessem elő. Ennek még alig egy éve, más viszont várhat a kocsira hatszor-nyolcszor ennyi időt.
– Ez nagyon jó hír Vilikém, gratulálok!
– Köszönöm Juliska, köszönöm… csak egy a bökkenő, én már meg is feledkeztem erről. Egy fillérünk sincs autóra félretéve. Nem tudnál valakit, aki adna kölcsön negyvennégyezer forintot? – puhatolódzott Vili kínosan kacarászva.
– Hogyne tudnék aranyom, hogyne tudnék – válaszolta kapásból a bejárónő. Fél órán belül végzek, átmegyünk hozzánk és kirázom neked a dunyhacihából!
Vili gyanakodva nézte az asszony arcát, ám azon nem tükröződött semmiféle csúfolódás, sőt továbbra is csak önzetlen lelkesedést látott.
– És mennyi… mennyi lenne a kamat? – próbálgatta kitapogatni a hihetetlen lehetőséget Vili.
– Tőletek drága aranyom dehogy kérnék én kamatot. Majd visszaadjátok, ahogy lehet.
Vili elkísérte a takarítónőt a két tömbnyire lévő házhoz. Juliska mindenféle írás nélkül a kezébe számolta a negyvennégyezer forintot, ami akkoriban háromévnyi átlagkeresetnek felelt meg
Mire a munkából hazatérő Borbála és a fülön csípett gyerekek felértek a lakásba, Vili már a nappali közepén feszített egy széken, és a lábossal hadonászva imitálta a bonyolult kormánymozdulatokat. A hóna alá szorított fazékban a kölcsönkapott pénz púposodott, a fején pedig egy hatalmas világoskék, papírjaguár feliratú koronát viselt.
Az asszony hirtelen visszafogta a gyerekeket, de gyorsan kapcsolt:
– Jól gondolom, idejekorán megjött a Trabant kiutalás? – no és kit tettél el ennyi pénzért láb alól?
2024. 06. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A hozzászólások moderálás után jelennek meg.