Baktatok a rángó, sikoltó éjben,
gennyes az utca, vég-sebeket hord –
girhes macskaként szegődik hozzám
és hamisan ámítva rappel a Hold.
Tékozló túrásba téved az elme,
pazarló gödrökben ring a sötét,
falakról csurog csöbörből-vödörbe
a csömör, a vizelet és a köpés.
Fogtörő kátyúkba süllyed a nézés:
ma sincs pénz, hibába kellene száz,
csak karókra és sunyi küszöbre futja,
csalt milliók forrnak – olvad a máz.
Eldugott padokon csövesek – sorra,
útpadkán, koszban ülnek fiatalok,
részegen-bambán lesnek a sorsra:
küldhetne már egy rossz Ikaroszt.
Alszik az egyterű nagy vasaló,
álmodik olcsó, ám tartós hidat,
megállóját őrzi tucat csíkos mellény,
szundikál bennük a munkástudat.
Örömlányok hada lófrál a pályán,
odébb a stricik osztják az észt,
snóbliban nyernek vándorhatalmat,
s újra elosztják a pecsétes pénzt.
Kellene már egy monszuneső ide,
tapad a szenny és bűzlik a por,
Dunába fúlna a város összes mocska,
de nincs rajtunk áldás, ez nem az a kor.
Baktatok a szennyes, szagos sötétben,
seperni kéne, de sittet senki se hord –
girhes macskaként szegődik hozzám
és hamisan ámítva rappel a Hold.
Hallgatható változat, előadó: skorpio
