2022/12/01

Gondolatok induláskor

Párás tükör szívvel
 



Kifelé jövet a fürdőből az jár az eszemben: meddig tart ez a világ,
amíg itt párolog vizes bőröm a hosszú, L alakú előszobában?
Hányszor kell letörölnöm a tükröt, miután párába írtam a neved?
Egyáltalán: hány nap is az élet, érdemes-e még újrakezdeni?
A napok monotóniája nem fog-e ránk vonyítani, mint farkas a Holdra,
és nem nyel-e el bennünket, akár a hollótól szerzett sajtot a róka.

A nappaliban közönyösen folyik szét a rendetlenség.
Már nem állok neki kilátástalan pakolásnak, hogy újra azt érezzem:
csinálhatsz itt bármit, úgysem köszöni meg senki, sőt észre sem veszi,
ahogy a kiflibe csavarodott macska a dikón, a száradt ruhák között.
Legjobb az ő dolga, boldogan szendereg, nem tudja, hogy bíróságon van a sorsa.
Elválik majd, kihez kerül, és kié lesz a dikó, kié a pokróc és kié a gyűrött rongyok.

Kinn a kutya úgy örül, mintha megváltóját látná, hozza játékát, bökdösi a lábam.
Nem érzi a májusi meleg nap katatón melankóliáját, kajlán szalad, labdát gurít elém.
Félig-meddig visszarúgom, félig-meddig visszasírom, hisz nem jöhet velem.
Talán kap egy erős altatót, és eltemetem itt a kertben, elmúlt fiatalságom mellé.
Vergődés már az ő élete is, egy görcsberánduló futam –
egyre gyakrabban tör rá az epilepsziás roham.


2008. május 30.

tokio170 versek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászólások moderálás után jelennek meg.