Csernobil szinopszis

Kísért a múlt – üzen –, megremeg egy mobil
szellemként ijesztget bennünket Csernobil.
Agyamban rémület villant fel képeket –
elment egy jóbarát, bár meg sem érkezett.

Huszonkét éve még friss május volt – fiatal,
míg sorban álltunk sörért, ránk dőlt a zivatar.
a Dagály strand fái fáradt felhőket fűztek,
s mi vízbe menekülve mustráltuk a nőket.

Nem gondoltunk messze – hogy lehet egy rettenet –,
távol volt Ukrajna, mint idegen égitest.
Emlékszem – langyos volt esténk, megtelt a terasz –
lengén, időtlen mámorral csókolt a tavasz.

A munka ünnepén (még zárt volt a hangulat)
nem szívhattunk magunkba sejtelmes titkokat.
Másnap festették meg, mint szállt felénk az "áldás",
és épphogycsak dózisban terjedt a sugárzás.

Több ezer év magány, tíz másodperc tompa
gondolkodás miatt – felrobbant a bomba.
Négyezer áldozat…? Talán több százezer...
Haláluk csapdája emlékművet emel.

A tehetős segítség fényévnyi távol van,
torz jólétmámorától érzése hontalan.
Huszonkét bűnös év, s a józan ész – ha segít –
a kísértetvárosra ítéletet vetít.

Hirosima filmje – már rég volt bemutató,
most omló szarkofágról suttog a híradó.
Lyukas tető alatt él több tonna bősz anyag,
és halálra vált csendben perceg a folyamat.


2008. 04. 24.

Megjegyzés:

Tíz másodperc: ennyi idő kellett hozzá, hogy néhány felelőtlen szovjet mérnök elszabadítsa a poklot az
ukrajnai Csernobil atomreaktorában. Az 1986. április 26-án, hajnali 1 óra 23 perckor bekövetkezett robbanás Ukrajna 12 megyéjének 2300 települését sújtotta sugárfertőzéssel.

A robbanás okozta radioaktív sugárzás több százszorosan haladta meg a Hirosimára és Nagaszakira dobott amerikai atombombák által keltett sugárzásét.

48 ezer év: ennyi idő kell ahhoz, hogy a robbanás helyszínén megszűnjön a radioaktív sugárzás.
600 esztendő múlva, 2586-ban a sugárzás mértéke már olyan alacsony lesz, hogy az emberek visszaköltözhetnek Csernobilba és környékére.
Hivatalos ukrán adatok szerint közvetlenül a robbanáskor harmincan vesztek oda, az elszenvedett sugárfertőzés következtében pedig 4300 ember halt meg. A robbanás következtében mintegy 100 ezer tonna fém szóródott szét és párolgott el. Az elmúlt években a zónában lecsapódott szennyeződés alig egy százalékát távolították el.
Ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a katasztrófa, hányan betegedtek meg, vagy haltak meg az óta a radioaktív szennyezés okozta betegségekben. A halálos áldozatok száma 1991-es hivatalos adat szerint 32, 1996-ban 230 volt, akik elsősorban a közvetlenül érintettek: az ott dolgozók, valamint a mentésben résztvevők közül kerültek ki. 1993-ban 3,8 millió, 1995-ben 5 millió ember fertőzéséről beszéltek Ukrajnában.

Nagyszámú daganatos megbetegedés Magyarországon...

Magyarországon a tényleges hatalmat birtokló szocialista politikusok, az MSZMP vezérkara azt követően, hogy a sugárfertőzés első napjaiban a katasztrófa említését megtiltották az általuk száz százalékig ellenőrzött médiában, a hír napvilágra kerülését követően egyetlenegy dologra törekedett: a közvélemény megnyugtatására.
Míg más országokban jódot osztottak, bent maradtak az emberek a lakásokban, tartózkodtak a friss zöldségek, saláták, tejtermékek fogyasztásától, Magyarországon szinte ugyanúgy ment minden, mint azelőtt. Az orvosok rögtön felfigyeltek a spontán vetélések, koraszülések, fejlődési rendellenességek megszaporodására, de komoly kutatások ez ügyben nem történtek.

A gyermekek körében Magyarországon a csernobili katasztrófát követő időszakban jóval nagyobb mértékben terjedtek a rosszindulatú daganatos betegségek, különösképpen a leukémia.
Feltételezhető, hogy bizonyos környezeti hatások és ezzel összefüggő genetikai károsodások miatt hamarabb úrrá lehetnek ezek a betegségek az akkor gyermek- és fiatalkorukat élő generációkon.
A leukémiás gyerek-megbetegedések száma különösen megszaporodtak Békés megyében, a Viharsarokban. Ennek különféle magyarázatai lehetnek, hiszen a román határ közelsége miatt nem lehetünk tisztában vele, miféle vegyi szennyezés érhette a környéket. Azonban az is tudvalevő, hogy a Romániát ért radioaktív sugárzás közel kétszerese volt annak, ami Magyarországot érte. Romániában jódtablettát osztottak, Magyarországon ez nem történt meg.

Mayer Árpád, az Uzsoki Kórház főorvosa szerint Csernobil óta terjed a pajzsmirigyrák Magyarországon. Ugyancsak elszaporodott, és az előrejelzések szerint tovább szaporodik a szájüregi és garatrák, a bőr, a nyál, a hasnyálmirigy, a vastag és végbél, valamint a tüdőrák.

A mai napig nem készültek korrekt felmérések arról, hogy milyen károsodást szenvedtek azok, akiket a munkájuk a Szovjetunióba szólított, és Ukrajna területén tartózkodtak a robbanás pillanatában.
Lapinformáció szerint 11 magyar kamionsofőr közül ma már csak ketten élnek, a többiek daganatos megbetegedésekben hunytak el.


* A megjegyzés tartalma Klósz Ferenc honlapjáról idézett.

Doziméter

– Jó estét kedves! Elnézést, hogy idejövök magához, megmondaná, melyik irányba van az Üllői út negyvenöt?
Oda kell mennem majd holnap reggel. Van ott egy olyan hivatal, ahol bejelentést tehetek, valami épületfelújítási csoport. Megnézném most. Tudnom kell, merre van, hogy reggel én legyek az első.

– Csókolom a kezét asszonyom! – Menjen át a szemközti oldalra, és a második kapu, – látja? Ott a buszmegálló előtt.
– Igen látom, egészen közel van. –Tudja, én itt lakom a Ferenc körúton egy ideje, de azelőtt a Haller utcában laktunk. A lányom eladta a nagy lakást, és vett két kisebbet, hogy ne zavarjuk egymást, viszont messze se legyünk.
Nem szeretek itt lakni, mert a szomszéd fiatalember sugároz engem a falon keresztül. Ma délután is hozott haza nagy dobozban egy szerkezetet. Csörgött, meg zizegett vele. Valami szalma is volt benne. Ezeket szereli állandóan össze, és utána úgy sugároz este. Érti?
A lényeg, hogy vékonyak a falak – én tudom, mert a férjem építész volt –, így a szomszéd könnyen tud magasfeszültséggel sugározni... meg, egyébként rontja a vizet is.
Ezektől ég a hasam, de újabban már a fejem is. Nézze! Itt van nálam a vizes rongy, ezzel hűtöm magam.
Én tudom, mert pszichológiát tanultam az egyetemen: a fej az fontos, nagyon fontos…

Bementem a rendőrségre is – most már messze van, de régen ott laktunk kétszáz méterre –, ismernek engem, de ez a fiatalember, aki most volt, valami új lehet, mert csak könyökölt, és nem nézett rám. Mondtam pedig neki, hogy öt perc csak, hozzanak ki dozimétert, és mérjék meg a sugárzást.
Azt felelte, forduljak a jegyzőhöz, mivel nekik ez nem feladatuk. Voltam már többször a jegyzőnél is, az meg mindig elküldött az egészségügyi szolgálathoz a Mester utcába. Nem tudnak rajtam segíteni az orvosok sem, hanem visszaküldenek a Polgármesteri Hivatalba, így járatva velem állandóan egy ördögi kört.

– Jól elbeszélgetünk itt asszonyom, de ezzel a probléma gyökerét sehogy sem találjuk meg.
A gond ott van, hogy ön nem tud aludni. Járkál egész éjszaka egy nagy vizes ronggyal, és törölgeti a hasát, meg a fejét – ugye?
Feküdjön le, aludjon nyugodtan! El kell felejteni ezt a badar sugárzáselméletet és vízrontást!
Miért akarja a szomszédja életét megkeseríteni az állandó jelentgetéseivel? Ha tényleg úgy lenne, ahogy állítja – a fiatalember rontja a vizet és nagyfeszültséggel sugároz –, akkor a ház összes lakója itt lófrálna a körúton le-fel, vagy épp panaszt tenne a rendőrségen. Azt mondja, már ismerik a rendőrök, és nem mennek ki öt percre sem magához doziméterrel?
Hmm… hát megértem.
Miért nem a betegsége okait igyekszik feltárni, amíg még lehet orvosolni vagy könnyíteni a problémán?
– Hová gondol, nem vagyok én még olyan öreg! – Nincsen nekem pszichés bajom. Megmondanám magának, mert én – tudja – pszichológiát tanultam… A férjem pedig építész volt, és mindig mondta: vékonyak a falak. Ezért tud erősen sugározni a szomszéd.
No, de nem tartom fel, megyek már. Olyan maga úgyis, mint az új rendőr: csak könyököl itt a taxijában, és nem is néz rám.

2011. 11. 30.

Lélekletöltés

(Sci-fi novella)

A parkban halkan verte az eső az ősfák leveleit, ám szinte alig jutott Tom ruhájára, aki fülében az MP3-as lejátszó dugóival lendületesen kocogott a kanyargós ösvényen. Egy Green Day szám ment éppen, a Boulevard of Broken Dreams. Elgondolkozott az elmúlt hetek eseményein. Sorsának, sorsuknak hirtelen változásán. Csak futott a zene ütemére, és közben el sem jutott tudatáig - amikor kiért a fák fedése alól -, hogy jócskán eláztatta az eső. A következő - Wake Me Up When September Ends című - nóta teljesen a hatalmába kerítette, rohant volna ki a világból, de a Chemilyn vegyi üzem betonkerítése útját állta. Vissza kellett fordulnia a tópart felé. Ekkor nézett rá az órájára, és megdöbbenve tapasztalta, a szokásos egyórás futása most majdnem duplájára sikeredett.

Délután 6 óra volt. Az üzemben most van műszakváltás, ötlött az eszébe. Még néhány hónapja itt dolgozott Cecília is, a kedvese, aki most a park másik felén lévő kórházban fekszik. Cecília három hete esett el először, addig csak a bal keze és lába butáskodott (ahogy ő fogalmazta), aztán rohamosan elindult leépülése. Végül már a vizeletét sem tudta tartani. Csak ekkor szállították be a helyi kórházba, előtte mozgásszervi problémaként kezelték baját. A gyorsan elkészített CT felvétel egy daganatot mutatott az agyban. A röntgenasszisztens szerint ez már legalább a negyedik hasonló eset a vegyi üzemben az utóbbi időben.

Lassan bandukolt visszafelé. Azon gondolkodott, mit is mondjon Cecíliának: szépítgesse-e a tudomására jutott dolgokat, vagy nyíltan, a szokásos stílusában elmondja-e a Gregtől hallottakat? Azt, hogy a biopszia során vett minta pozitív, tehát a daganat rosszindulatú.

Megállt a tóparti parkolóban lévő öreg kocsija mellett, bedobta melegítőfelsőjét. Megtörölközött, felvett egy pulóvert. Annyira elfoglalták gondolatai, hogy szét sem nézett, amikor levette átázott alsóját, és átcserélte egy szövetnadrágra. Megnézte magát a visszapillantóban, megigazította szárazra törölt rövid haját, aztán elindult a kórház irányába.

Laketown kisváros, itt könnyen lehetett értesüléseket szerezni. Szinte mindenütt dolgozott valaki, akivel együtt járt középiskolába vagy épp a gyerekkori házuk környékén lakott - az erdő mellett -, mint Greg, a kórház neurológusa.
Greg nem tartott előadást, nem fontoskodott. Átvilágította a CT által készített felvételeket. Tüzetesen leírta Tomnak a koponyában lévő daganatot, és a másik rétegfelvételen egy árnyékot, egy kisebb foltocskát. Szerinte, az már a tojás nagyságú daganat áttétje lehet, a mintavétel eredményének figyelembevételével. Az agyszövetre hatalmas nyomást gyakorló, és ezáltal ödémát okozó burjánzás tehát agresszív és rosszindulatú.

Tom billegett a talpán, megpróbált terpeszt felvenni, de az nem tűnt eléggé illendőnek a helyzethez képest. Visszaállt az előző pózba, és mereven nézte a tomográf által készített filmet. Jól látszott, hogy a tíznapos időeltolódás mennyivel növelte a daganat nagyságát. Greg tehát nem a levegőbe beszélt, amikor említette a tumor agresszivitását.

- Khhm... khhm... - köszörülte a torkát Tom - szerinted mi a következő lépés?
- Hát, az attól függ, mit mond az agysebész. Elvállalja-e és mikor - felelt kissé vontatottan Greg.
- Rendben, holnap beszélek vele - válaszolta Tom.

A kórteremben öt beteg feküdt. Az ajtó mellett mellett egy szklerózis multiplex-es gyógyíthatatlan beteg, középen egy frissen műtött agyú fiatal, az ablaknál pedig egy régebben műtött középkorú nő. Ketten pedig nemrég kerültek be heveny neurológiai tünetekkel. A frissen műtött nem mozdult, alighogy csak vette a levegőt. A szeme körüli lila foltokkal az arca olyan volt, mint akit összevertek. A régebben operált nő éppen Cecíliához beszélt, azt magyarázta, hogy férje fogja a lábát, és nem engedi el egész éjjel.
Cecília elmosolyodott, amikor meglátta Tomot. Bágyadtan intett szemével: jöjjön csak, mindjárt abbamarad a mesélés. Tényleg úgy történt. A nő visszafeküdt, és néhány pillanat múlva elaludt.
Tom megcsókolta Cecíliát, leült az ágy mellé tett ülőkére és megfogta a kezét.
- Hogy érzed magad? - kérdezte.
- Sokkal jobban - válaszolta Cecília. Megtapogatta a homlokán lévő ragasztást, a mintavétel helyét.
- Arra gondoltam, már nem süt az erkélyre a nap, kimehetnénk. Ott jobban tudunk beszélgetni. Tom felállt, felsegítette kedvesét az ágyból. Ráadta köntösét, és lassan kisétáltak a kórtermeket övező erkélyre. Tudta, mivel Greg elmondta neki, hogy amíg a daganat köré nem gyülemlik újra fel a folyadék, addig jobban fogja kedvese érezni magát. Nem nehezedik olyan nyomás az agyra. Szó volt arról is, hogy majd újra és újra leszívják az ödémát.

- Hogy haladsz a kísérleteiddel? - kérdezte Cecília.
- Nem tudok a munkára koncentrálni, a régebbi eredményeket adminisztrálom csak. Az állatkísérletek bebizonyították, meg lehet oldani az agyhullámok letöltését, ezáltal az agyi tevékenység számítógépes rögzítését. Tehát egy kellően nagy kapacitású merevlemezen az emberi agy memóriáját is tárolni lehet.
- Ez csodálatos! - akkor nemsokára beszélgethetünk elhunyt hozzátartozóinkkal, barátainkkal. Tényleg igazzá válhat a túlvilágról szóló mendemonda.
- Igen, úgy néz ki, hogy megoldható. A számítógépes szoftver már működik. Néhány napja a patkányok letöltött memóriája a laboratóriumban már vezérli az egyszerűsített robotokat. A fő probléma, hogy az emlékek csak hosszadalmasan tölthetők le. Legjobb módszer az lenne - ha működik -, amit Leslie-vel kigondoltunk: A halálközeli élmény időpontjában levett emlék-mix, ami olyan, mint egy zip-fájl. Ezt pillanatok alatt lehetne rögzíteni. Csak hát... aki nem akar meghalni, azt nem ijeszthetjük halálra. Leslie szerint talán a "bungee jumping" effektussal megoldható lenne . Amikor a felkészületlen embereket a mélybe vetik, nagy valószínűséggel beindul az emlékek hirtelen lepörgése.

- Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni, de velem mi van? Mit mond Greg? - váltott hirtelen
témát Cecília.
- Édesem... édesem - sírta el magát Tom - pozitív a szövettani eredmény, és ez már sajnos végleges.
- Akkor mi már nem költözünk össze sohasem. Nem töltjük együtt öreg napjainkat, ahogy terveztük. Tudod, nem is magam sajnálom igazán, hanem téged. Te még sokáig fogsz szenvedni az emlékektől. Nekem viszont már nem sok van hátra. Én hetek alatt meghalok - érzem. Egyszer... egyszer úgyis meg kell halni mindenkinek. Nézd, itt van a zsebemben, lerajzoltam már a síromat is! Egy nyitott könyv alakú síremléket szeretnék, amilyen az életem volt.

Összeborultak, rázta őket a sírás. Csak amikor már nagyon hűvös kezdett lenni és sötétedett, akkor mentek vissza a kórterembe.
- Édes, itt van ez a néhány érzékelő, amikor nem zavar tapaszd fel! Letöltjük az álmaidat, a gondolataidat, hátha sikerül. Tudod, hogy én mennyire bízom benne.

Tom mintha megkönnyebbült volna az előző napi beszélgetés után, most jobban haladt a kísérletekkel. A patkányagyakból letöltött információk életre keltek. A négy számítógépből létrehozott hálózat egy véletlen kódbevitelre kommunikálni kezdett.
Leslie kiáltott fel hirtelen:
- Ezek szomjasak virtuális értelemben Tom! Véletlenül beírtam egy képjelszót "Blue-lake 01123 jpg", erre beindult a vinnyogás. Hallgasd meg! Tom fejére illesztette a fejhallgatót, és megdöbbenve hallgatta, miként áramlik a patkányhang egyik gépből a másikba.
- Leslie, ezt megcsináltuk! - és ez csak a kezdet. Képzeld el, amikor majd egy egész virtuális világ fog ezen a módon létezni! - vagyis nemlétezve működni, gondolkodni, kommunikálni, és akaratával robotokat működtetni, amik fenntartják a rendszert, a struktúrát. Ha már elhasznált lesz valakinek a porhüvelye, akkor nyugodtan letöltheti az agyát, és átadhatja lelkét az örökkévalóságnak, a soha nem pusztuló, végtelen időnek.

Este 10-kor - mikor már izgatottsága alábbhagyott - Tom is feltapasztotta a számítógépes érzékelőket homlokára és tarkójára. Bevett két szem altatót, Cecíliára gondolva várta az álmot.

Cecília állapota gyorsan romlott, már rettenetes fájdalmai voltak. Az agysebész megígérte, hogy üzen Gregen keresztül, de semmi sem történt.
- Sok az operációra váró beteg - mondta Greg -, és mind sürgős.

Tom elindult a kórterem irányába a végtelen hosszú folyosón, s közben a megműtött középkorú nő jutott az eszébe, akinek megbolydult az agya, s a koponyájában csillagszerűen szétszóródtak a burjánzó sejtek a beavatkozás hatására. A frissen műtött nő pedig soha sem tér magához talán, gondolta végig. Ez vár Cecíliára is, ha mégis elvállalják...

Amikor belépett a kórterembe Cecília éppen hányt. Ilyen a kemoterápia mellékhatása, tudta. Greg említette, hogy nem jól reagál a szervezete, de valamivel próbálkozni kell - egyelőre. Aztán, ha semmi sem segít, akkor majd az elfekvőben... Ott már csak várják a halált.

Leült az ágyra, megigazította a párnát, és segített ülve elhelyezkedni Cecíliának. Elmondta, mire jutottak Leslie-vel, és hogy ő is letölti álmait, gondolatait. Hátha beindítható embernél is az adatkommunikációs lavina.
Cecília merev arccal nézte. Látszott, néha már nem érti, miről van szó, annyira a fájdalomcsillapítók hatása alá került. Lassan lecsukódott a szeme, leereszkedett a válla. Tom végigfektette az ágyon, megigazította a párnát, s betakargatta. Cserepes száját egy vizes zsebkendővel megtörölgette, aztán megcsókolta. Feltapasztotta az érzékelőket és elköszönt. Kifelé menet még visszaintegetett az ajtóból, mintha figyelné kedvese.

Leslie délután előadta ötletét, hiszen tudott mindent, ami Cecíliával történt az utóbbi időben. Szerinte - mivel úgy sem tudnak segíteni az asszonyon - jobb lenne, ha kihoznák a kórházból, és megpróbálnák - addig, amíg segítséggel mozogni tud - megcsinálni az ugrást, hogy minél több emléksűrítményhez jussanak.
- Hétvégén nem dolgoznak a szemközti irodaház építkezésén, viszont a mélygarázsból - amit már átadtak - fel lehetne jutni. Csak venni kell két gumikötelet. Cecília úgyis olyan tompa, hogy nem venné észre, mire készülünk - magyarázta Leslie.
Tom csak némán nézte az íróasztalát, érett benne az elhatározás. Egyszerre hirtelen felállt, látszott rajta, hogy döntött.

Reggel bement Greghez és megkérdezte:
- Mi a változás?
- Semmi javulás, nem reagál a beteg szervezete a terápiára - felelt száraz szakzsargonban az orvos.
- Az előbb hívott az agysebész asszisztense, hogy a konzultáció után úgy döntöttek, nem vállalható a műtét, mivel akkora részt kellene eltávolítani az agyból, ami - előreláthatóan - maradandó károsodással járna. Most felhívom a radiológust, javasolja-e így a sugárkezelést.
- Hagyjad, köszönöm ne fáradj Greg! Elviszem ma haza Cecíliát - mondta eltökélten.
- Kérdezzük meg a radiológust, hátha még van remény - próbálkozott erőtlenül az orvos.
-Tudod te is, hogy felesleges. Ne kínozzuk tovább! - legyintett szomorúan Tom, és elindult a folyosón.

A kórteremben annyival változott a helyzet, hogy a frissen műtött nő meghalt - anélkül, hogy magához tért volna. Cecília ma nem hányt, mivel nem kapott a kemoterápiás gyógyszerből.
Tom összepakolta kedvese holmiját és a letöltött agyi információkat. Hozott egy tolószéket, s levitte az asszonyt a földszintre. Elintézték a kijelentkezést, röviden elbúcsúztak Gregtől.
- Sajnálom, hogy csak ennyire tellett tőlem. Sok szerencsét! - mondta borús ábrázattal az orvos.

Tom a laborhoz hajtott, ahol várta a csapata: Leslie és néhány munkatárs. Felvitték Cecíliát és az eddig letöltött anyagokat. Mindkettőjükre rárakták az érzékelőket, próbálták az adatokat konfigurálni, ráhelyezve a kettős hálózatra, elindítani azok öngerjesztő kommunikációját. Ekkor az asszony feljajdult. Nagyon rosszul lehetett, mivel nem kapott fájdalomcsillapítót. Tom úgy döntött, csinálják meg az ugrást most azonnal, és utána lehet majd adni ópiumszármazékot kedvesének.

Még egyszer ellenőrizték a vezeték nélküli rendszer működését és a már előkészített két legnagyobb kapacitású merevlemezes tárolót.
- Minden rendben, mehetünk - mondta ki a végső szót Leslie.

Az építkezésre egy ajtó felfeszítésével jutottak a mélygarázsból. A teherlifttel a legfelső, elkészült szintig mentek.
- Legalább negyven méter magasan vagyunk - gondolkodott hangosan Tom. Remélem elég lesz. Kiment egy kiszögellésre a belső átrium felett. Határozott eltökéltséggel lenézett. Visszafordult és Cecíliát is kitolta a kocsival. Rákapcsozta mindkettőjükre az öveket. Megtapogatta a jeladókat, intett a technikusnak, és gondolkodás nélkül levetette magát kedvesével a mélybe.

A gumikötelek végét a födémbe öntött betonvasak gyűrűibe hurkolták. Azokkal semmi baj nem történhetett, erősen tartottak. A második visszarándulás után mégis az átrium padlójára zuhantak mindketten. A kiszögellés végében lévő zsalulemez kiálló darabja elvágta a gumiköteleket, s azok tehetetlenül, tekergőzve hulltak súlyaikkal a félelmetes mélybe.

Leslie és a csapat rohant a lifthez, de valaki kikapcsolta az áramot közben.
- Sehova tovább! Ez minden eddigi eszement, felelőtlen kísérletünk tragédiája - ordította zihálva.
Lenn a garázsban - ahol az elektromos kapcsolószekrények vannak - nem hallották a hangjukat, hiába kiabáltak. Tehetetlenül leültek a törmelékkupacokra. Leslie arcát a tenyerébe rejtve hangosan jajgatott, majd hirtelen elhallgatott, csak a vállai remegtek az elfojtott sírástól.
Az egyik technikus - Rick - ellenőrizte a laptopokat, hogy mennyi adat került a külső tárakba. Meghökkenve mutatta a maszatos Leslie-nek: mindkét tár félig tele, és mintha beindult volna az öngerjesztő folyamat. A szint lassan, de emelkedik.

Leslie savanyú ábrázattal kapcsolta be a hangfalakat, s meglepetésében majdnem kiejtette kezéből a táskát.
- Csókollak édes, jól vagy? - kérdezte Tom hangja.
- Teljesen jól drágám, elmúlt a nyomás a fejemben - válaszolta Cecília.
- Nézd csak édes Leslie-t! - milyen furán néz, mint akinek nem jutott dinnyeföld. Pedig ezt megcsináltuk, ugye kolléga? Ezt jól megcsináltuk!
- Igen, persze, megcsináltuk - motyogta Leslie. Ezt bizony jól megcsináltuk... Azért kíváncsi vagyok, mit szól majd a dologhoz Clever sheriff...? Rick, hívd gyorsan Cliff irodáját!

Tom, Cecília - legyetek örökre boldogok a virtuális világban!


2010. 04. 14.