Október végi látomás

Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.

Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pillanat:

Emlékektől részegen
billeg a Nagyváradon
az utolsó 51/A.
Mintha fognák nagyon –
sikoltva fordul át,
felszisszen, megremeg –
leesnek sáska csápjai –
sötétbe fúl az égi nesz.

Egy padra dobja magát –
mint régen – megérkezett
a néhai szerelem.
Nem ölel, nem ad kezet,
fesztelen áll fel, kitér,
lebegve a körút felé halad,
s alakja könnyedén
a tömegre rátapad.

Az illatát keresem,
tiszta… tiszta vanília –
az időtlen térbe száll.
Ajkát idézem: sötétlila,
s a szoknyája szövetén
felcsúszó látomás
elmúlt tavaszt riszál.

Még feltűnik hirtelen,
távolból néz felém –
alakja megtörött,
s gomolygó vágyakkal
a felhőkbe költözött.

Az űr szele bontja szét
csóványi láng haját,
tétován integet,
és kigyújtja csillagát.


2009. okt. 21.

ősz-irány

 

őszben úszó levél
horgonyként hull elém
időörvénybe ránt

hosszú estek érnek
ajkamra hűlt ének
tétovasága bánt

felhajtom gallérom
csörgetem fillérem
útravaló gyanánt

homályba indulok
kísértő alakok
vágnak elém haránt

illó emlékezet
végtelenje vezet
semmi-be-tűz irányt




2008. szeptember 24.

depresszió

 

a nappal mérges füstködét
szűri az éj derengő szövetén
a lámpafények karcos udvarukban
         sárgán imbolyognak mint van Gogh
         hamis napraforgói a recézett levegőben
por ül rá a sötétre és földre nyomja
a benne éledő koldus világosságot
         remegve mosdik a fény csatornák csobogóján
         felnéz megrázza szikrázó üstökét
         apró izzó tűhegyek pattannak szerteszét
utánuk lopódzik csúszkálva az éjjel lehullt
szárnyporán fázósan vacogva borzongva és dadogva
a részeg álmából riadt gyámoltalan gondolat

2010. 03. 25.




*Egy olasz művészeti magazin állítása szerint Vincent van Gogh - Napraforgók című festménye, melyet évekkel ezelőtt 25 millió fontért vásárolt meg egy japán vállalat, másolat. Ráadásul nem is közönséges darab, hiszen a másolat készítője nem más, mint a festő közeli barátja, Paul Gauguin.

Visszhang

 

 

Hangulatom ártéri erdőn
páraként meglapul,
fatörzsön csúszva a gondolat
emlékeket gyalul.

Forgácsok hullongnak, érzések
csillannak cseppeken,
kéküveg-patak gyermekkorom
csordogál csendesen.

Hullámokkal perel a szél, vagy
anyám hangját hallom –
hívó szava ver visszhangot a
kihalt Tisza-parton?


2007. szept. 28.

Halottak napján

 

Ritka látogatóként múlt idézni jöttem,
s míg tudatom gyermekéveken matat,
ereklyéim és virágaim rendezgetem –
előkerül most sok-sok emlékkacat.

Bolygó fények, libbenő árnyak –
kóbor lelkek köztünk járnak –,
mécses fények égbe szállnak,
viasz sercen, imádság hangzik;
bölcs krizantémok bólogatnak –
téged is vár majd egy hant itt.

Búcsúztomban visszanézek –
egyszer végleg visszatérek –,
távolból a temető lángol,
az éjbe ég az elmúlás sebe -
remeg a sírkert fájón –
Isten se tudja, hogy kösse be.


2010. nov. 01.