Kortárs irodalom: válogatás tokio170, a békés szamuráj írásaiból. Versek, novellák publicisztikák, gondolatok, dimenziók - az élet néhány rétege.
2022/07/11
Nyárvégi éj
Kiseperte holdudvarát,
benne táncolt egész este -
dalol az éj, bontja haját,
barnán fénylik pucér teste.
Lator szellő súg fülébe -
simogató hangja botor,
csiklandóan nyúl ölébe,
nevetésük hullámfodor.
Ropog az ágy, deszkája ég,
elparázslik, akár a nyár -
ősz kacsint az ég peremén,
s szikrát gyűjt a látóhatár.
2007. 08. 27.
| Címkék:
dalol az éj,
lator szellő,
nyári éj,
szikrát gyűjt,
tokio170
vég-kép
létünk a véggel összeér
vásznunkra égnek a jelek
jelenlétünk a múltba tér
testünkre feszül a keret
a festék ránca megreped
alighogy megszárad a kép
tompán koppan a borzecset
örökre elernyed a kéz
homályba hajló mákonyat
alkonyba kanyargó csapás
e sorsba rángó kábulat
az elmúlásörvény hatás
alkonyba kanyargó csapás
e sorsba rángó kábulat
az elmúlásörvény hatás
zuhanni vágy a volt csodás
színes fényfolyókat festő
merül vele minden tudás
egyedül süllyedni rest ő
színes fényfolyókat festő
merül vele minden tudás
egyedül süllyedni rest ő
csónakja áttört fahéjbézs
már léket kapott a kéktől
még tűnődően visszanéz
amint kicsurran a képből
2009. 10. 01.
2022/06/05
Elszívás
Leszoktam a piáról,
leszoktam a bagóról.
Olvastam a szex is gáz, -
abbahagytam az olvasást.
Néha tematikusan elgondolkodom:
mégis, hová folyik el a jövedelmem?
A lemondásnak, a visszafogásnak
valahol meg kellene mutatkozni…
Talán, – ha le lehetne cserélni az életem
(egy idomított fiatalra), s mint öreg macskát –
amelyik durcásan bepiszkol az ágy alá –,
megpaskolva kitenni a reptéri parkolóban.
Ám annyira kételkedem már mindenben,
és olyan száraz ez a lőrinci homok,
csak elszívja az érveket körülöttem.
Igazi családom sincsen, csak látszat.
Most – szeretnék kimenni a temetőbe,
kihantolni édesanyámat.
2007. 08. 26.
2022/05/15
Nélküled
Rágcsálom az ajkad – csupa hús
ellopom a hangod – mélabús
iszom szemedből – kávébarna
megérintem melled – készakarva.
Fogom a kezedet – langymeleg
csiklandozom tested – hempereg
elnyújtózol elméd – ellazul
melléd bújok szívem – ver vadul.
[...]
Távoli harang szól – hangja mély
elhúzom a függönyt – szúr a fény
fekvőhelyed szinte – még meleg
párnádon illatod – ott lebeg.
Kezdődik egy új nap – nélküled
nem érzem az ízét – mint veled
tűz és víz emészti – lelkemet
hozzám láncolnád-e – életed?
2006-11-12
| Címkék:
élet,
nélküled,
tokio170,
tűz és víz
2022/03/20
éned egén
tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.
szunnyadó vállad átölelem -
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a figyelem,
lobbannak villám boglyatüzek.
retinád türkiz fénymezején
indulnak messzi vándorutak,
s vágyó remények dombtetején
pillantásod új holdra mutat.
ránk lehelnek bűvös gondolatok, -
csillagport tüsszent a mágikus tudat,
bőrünkre hull ezer izzó zsarátnok -
füstködöt kavar a varázsló huzat.
szétszórjuk apránként a kéj parazsát -
égetünk a mába még néhány lyukat -
majd markunkba zárjuk az éj darazsát,
s fejünk alá hajtjuk a nyár álmokat.
2009. 11. 24.
tokio170
| Címkék:
bűvös gondolatok,
csillagpor,
éned egén,
nyár álmok,
tokio170 írásai
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)