2024/05/08

volt egy lányom (ballada)

Apa és lánya ülnek a padon



volt egy lányom Katalin

most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem

kértem dolgozzon nekem
ne legyen reménytelen
végső rostán kibukó
csepűrágást tanuló

sajnos hajthatatlan lett
folyton ellenemre tett
anyja álmát élte csak
bigott céllal nap mint nap

volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem

átvéve a csúf szokást
egyre-másra kunyerált
patronálást követelt
csak a pénzről csivitelt

végül ő sértődött meg
ki segítséget sose tett
vádlón bírálta apját
lesajnálva munkáját

volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem

dolgoztam míg utazott
tengerparton mulatott
bejárta Európát
elégetett pár millát

megértem a nyugger kort
ennyi jót dobott a sors
nincs már nékem gyermekem
nem vág léket lelkemen

volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem

2024/01/26

megdermedt húsleves

Térdhajlat viszketés


viszket a lábam
térdhajlat körül,
vakargatom bátran
alatta és fölül.
    körmöm akad – fura,
    mint kaparom magam,
    alig vagyok ura,
    elkapott az iram.
   fogom, mit leszedtem,
   – ez milyen érdekes…?
   nézem meglepetten:
   megdermedt húsleves.
   nyomkodom a helyét,
   szemlélgetem lábam –
   csepegteti levét,
   felszökik a lázam.
   valami belém szúrt...
   piros is nagy köre,
   bőrömbe kullancs túrt?
   nincs beszakadt feje...
   akkor viszont pók volt,
   töprengek aszottan,
   s amíg rágott – horgolt,
   én viszont aludtam.
   szívott a bestia,
   a húsomat marta –
   belém öklendezett,
   nedvemet akarta.
  mint holmi páclevet –
  bomló testem falta,
  s míg eleven evett,
  ó én hagytam – balga.
szememben rettenet
feszeget ketrecet –
pókpácos pillanat
hálóján billegek.



2007. 07. 16.




2024/01/17

Álomátvitel

 

Álomátvitel





Lomhán csurran nyáréj-patak,

csobbanása csendbe ragad.
Hullámhangod ringató dal,
így alszom el – altatóval.

Örvény húz le, mélye álom –
segít meddő éjszakákon,
mikor messzeséged mérem,
nyúlok feléd a sötétben.

Idő dörren, villan emlék,
fellegből bukkannak esték,
csillognak a fényoldalak,
téged vetít száz pillanat.

Arcod látom monitorban,
nevetve írsz, szemed lobban,
virul benned a gondolat  –
küldöd hozzám az álmodat.



2007. 07.08.

2023/10/23

Csernobil szinopszis

Védőöltözet sugárzás ellen



Kísért a múlt – üzen –, megremeg egy mobil
szellemként ijesztget bennünket Csernobil.
Agyamban rémület villant fel képeket –
elment egy jóbarát, bár meg sem érkezett.

Huszonkét éve még friss május volt – fiatal,
míg sorban álltunk sörért, ránk dőlt egy zivatar.
A Dagály strand fái fáradt felhőket fűztek,
s mi vízbe menekülve mustráltuk a nőket.

nem gondoltunk messze – hogy lehet egy rettenet –,
távol volt Ukrajna, mint idegen égitest.
Emlékszem, langyos volt esténk, megtelt a terasz...
lengén, időtlen mámorral csókolt a tavasz.

A munka ünnepén (még zárt volt a hangulat)
nem szívhattunk magunkba sejtelmes titkokat.
Másnap festették meg, mint szállt felénk az "áldás",
és épphogycsak dózisban terjedt a sugárzás.

Több ezer év magány, tíz másodperc tompa
gondolkodás miatt – felrobbant a bomba.
Négyezer áldozat…? Inkább több százezer,
haláluk csapdája emlékművet emel.

A tehetős segítség fényévnyi távol van,
torz jólétmámorától érzése hontalan.
Huszonkét bűnös év, s a józan ész – ha segít –
a kísértetvárosra ítéletet vetít.

Hirosima filmje – már rég volt bemutató,
most omló szarkofágról suttog a híradó.
Lyukas tető alatt él több tonna bősz anyag,
és halálra vált csendben perceg a folyamat.


2008. 04. 24.



Megjegyzés:

Tíz másodperc: ennyi idő kellett hozzá, hogy néhány felelőtlen szovjet mérnök elszabadítsa a poklot az
ukrajnai Csernobil atomreaktorában. Az 1986. április 26-án, hajnali 1 óra 23 perckor bekövetkezett robbanás Ukrajna 12 megyéjének 2300 települését sújtotta sugárfertőzéssel.

A robbanás okozta radioaktív sugárzás több százszorosan haladta meg a Hirosimára és Nagaszakira dobott amerikai atombombák által keltett sugárzásét.

48 ezer év: ennyi idő kell ahhoz, hogy a robbanás helyszínén megszűnjön a radioaktív sugárzás.
600 esztendő múlva, 2586-ban a sugárzás mértéke már olyan alacsony lesz, hogy az emberek visszaköltözhetnek Csernobilba és környékére.
Hivatalos ukrán adatok szerint közvetlenül a robbanáskor harmincan vesztek oda, az elszenvedett sugárfertőzés következtében pedig 4300 ember halt meg. A robbanás következtében mintegy 100 ezer tonna fém szóródott szét és párolgott el. Az elmúlt években a zónában lecsapódott szennyeződés alig egy százalékát távolították el.
Ma sem lehet pontosan tudni, hány áldozatot követelt a katasztrófa, hányan betegedtek meg, vagy haltak meg az óta a radioaktív szennyezés okozta betegségekben. A halálos áldozatok száma 1991-es hivatalos adat szerint 32, 1996-ban 230 volt, akik elsősorban a közvetlenül érintettek: az ott dolgozók, valamint a mentésben résztvevők közül kerültek ki. 1993-ban 3,8 millió, 1995-ben 5 millió ember fertőzéséről beszéltek Ukrajnában.

Nagyszámú daganatos megbetegedés Magyarországon...


Magyarországon a tényleges hatalmat birtokló szocialista politikusok, az MSZMP vezérkara azt követően, hogy a sugárfertőzés első napjaiban a katasztrófa említését megtiltották az általuk száz százalékig ellenőrzött médiában, a hír napvilágra kerülését követően egyetlenegy dologra törekedett: a közvélemény megnyugtatására.
Míg más országokban jódot osztottak, bent maradtak az emberek a lakásokban, tartózkodtak a friss zöldségek, saláták, tejtermékek fogyasztásától, Magyarországon szinte ugyanúgy ment minden, mint azelőtt. Az orvosok rögtön felfigyeltek a spontán vetélések, koraszülések, fejlődési rendellenességek megszaporodására, de komoly kutatások ez ügyben nem történtek.

A gyermekek körében Magyarországon a csernobili katasztrófát követő időszakban jóval nagyobb mértékben terjedtek a rosszindulatú daganatos betegségek, különösképpen a leukémia.
Feltételezhető, hogy bizonyos környezeti hatások és ezzel összefüggő genetikai károsodások miatt hamarabb úrrá lehetnek ezek a betegségek az akkor gyermek- és fiatalkorukat élő generációkon.
A leukémiás gyerek-megbetegedések száma különösen megszaporodtak Békés megyében, a Viharsarokban. Ennek különféle magyarázatai lehetnek, hiszen a román határ közelsége miatt nem lehetünk tisztában vele, miféle vegyi szennyezés érhette a környéket. Azonban az is tudvalevő, hogy a Romániát ért radioaktív sugárzás közel kétszerese volt annak, ami Magyarországot érte. Romániában jódtablettát osztottak, Magyarországon ez nem történt meg.

Mayer Árpád, az Uzsoki Kórház főorvosa szerint Csernobil óta terjed a pajzsmirigyrák Magyarországon. Ugyancsak elszaporodott, és az előrejelzések szerint tovább szaporodik a szájüregi és garatrák, a bőr, a nyál, a hasnyálmirigy, a vastag és végbél, valamint a tüdőrák.

A mai napig nem készültek korrekt felmérések arról, hogy milyen károsodást szenvedtek azok, akiket a munkájuk a Szovjetunióba szólított, és Ukrajna területén tartózkodtak a robbanás pillanatában.
Lapinformáció szerint 11 magyar kamionsofőr közül ma már csak ketten élnek, a többiek daganatos megbetegedésekben hunytak el.


* A megjegyzés tartalma Klósz Ferenc honlapjáról idézett.


2023/09/03

Egy fehér csík

 

Egy fehér csík

Reggel fél hatkor a bakter beordított a határőr őrs klubszobájába, ahol a sűrű füstben néhány katona kártyázott. Huszonegyest játszottak. Az asztalon maréknyi aprópénz, cigis dobozok, hamutartók – félig elnyomott csikkekkel –, kávéspoharak, kólásüvegek. A nagy összevisszaságban nehéz lehetett eldönteni, melyik kihez tartozik.

– Két ász! – vágta lapjait az asztalra Korpa, és most már tényleg én vagyok a bankos. Fáradt, unott mozdulattal húzta maga elé a marék aprót.
– Mondom, a hatórás váltásnak eligazításhoz sorakozó! – ordította újra a bakter, miközben visszahúzta a fejét az ajtónyílásból, mert csípte a kitóduló füst a szemét.
– Takarodj már gyökér kopasz! – kiáltott vissza a tizedes – majd megyünk hatkor, azt annyi.
Az asztalnál Korpán és a tizedesen kívül még Talpi – a gépkocsivezető, Vili – a szakács és három járőr ült, akik a hatórás váltásba készültek. Korpa is hatra volt behúzva szoliba, az egyik magasfigyelőbe, bár egész éjszaka fenn volt. Este csak a filmet akarta megnézni a jugó adón, de utána megivott egy lónyálat, meg egy kávét a nagydumás Zorróval, aminek az lett a vége, hogy fél tizenkettőkor beültek a kártyázók közé.
– Tessék, már meg elmúlt fél hat – morfondírozott félhangosan. – Lenyomunk még két partit, aztán megyünk.

Hideg, szeles tavaszi reggel volt. Korpa mikádót vett magára, bement a fegyverszobába, s a nyitott fegyvertámlából kivette AK-47-es géppisztolyát. A hatvan skulót csak beleöntötte tártáskájába.
– Majd betárazom kinn a pikében – motyogta magának.
Elhelyezkedtek az autóban és elindultak. Az UAZ fürgén kanyarodott ki az őrs kapuján. Talpi a sofőr – rossz szokásához híven – oldalra állított spriccereivel
búcsúzóul a kapuban álmodozó baktert végigverette szemet csípő ablakmosó folyadékkal, amitől az úgy ugrott a bokrok közé, mint egy zerge. Persze akkor már cseszhette.
– Ez megint bejött – csapkodta óriás markával a fényes műanyagkormányt Talpi, s közben hatalmas, göndör kacagás rázta, ami fuldokló köhögésbe csapott át, és annyira csorgott a könnye, hogy alig látta az utat.
Hat óra öt perc volt. Már csak az eligazítás hiányzott volna, így is késésben voltak. Talpi rendesen rálépett a jobbosra negyvenhetes lábával, amitől a kis ponyvás autó szinte repült a bogárhátú úton. Megtörölte szemét, szája még mindig füléig ért, amikor hátraszólt:
– Ez a nap is jól kezdődik – ugye tökösök?

Korpa volt az első, aki kiszállt
rögtön a falu szélén. Ásítva intett a többieknek. Hátára vette a géppityut, és erőtlenül felmászott a magasfigyelőbe (pikébe). A korlátra támaszkodva jó darabig csak kapkodta a levegőt, miközben széjjelnézett. A kiterjedt síkságon tíz kilométerre is ellátott. Bedugta a TBK készüléket a csatlakozóba, felakasztotta a piké oldalába vert szögre a fegyverét, majd elkezdte pöcögtetni a tárakba a skulókat, akár a cseresznyemagokat. Amikor végzett, két tárat visszarakott a tártáskába, egyet pedig belepattintott a fegyverbe. Kíváncsian figyelni kezdte a gyülekező munkásokat, akik a határon átvezető gázvezeték fogadóállomását építették már hetek óta, éppen a piké alatt. Ma reggel is két traktorral érkeztek a szokásos arcok. A tűzpiros, egészen új MTZ-50-esekről vidáman integettek fel Korpának, aki eltolva az ablakot kilógatta a kezét.
– Hello fiúkák! – kiáltotta.
Közeledett a hó vége, március 22-e volt. 27-28-29-ét a főhadnagy behúzta neki eltávként a vezénylésen. Még pár nap, és mehet haza. Azon gondolkodott, ugyan mit fog sütni-főzni anyja, hiszen már negyvenhat napja nem volt otthon. Ha majd jól telekajálta magát, kitalál valami új dolgot, ami tetszeni fog barátnőjének, Icának is. Elhatározta, elkéri az öreg Wartburgot apjától, és elmennek, kirándulnak egy nagyot, vagy talán hajóval Esztergomba, és majd délután…

Hirtelen riadt fel álmából. Nem is tudta hirtelen, hogy mi történt. A sarokban csücsült összegörnyedve, mint egy krumpliszsák. Amikor rájött, hogy elaludt, és valami felriasztotta. Rátekintett karórájára. 9 óra 20 perc volt, tehát több mint három órát kummantott. Csak lassan tudott felállni, lábai elzsibbadtak, mintha ezer tűvel szurkálták volna őket. Gyanakvóan körbenézett, de nem látott semmi különöset. A nap vigasztalóan sütött, a gázosok sehol, ellenőrző járőr sehol, a TBK csendesen pihent a helyén, bedugva.
– Lehet, hogy megúsztam?
Ekkor azonban felerősödött a hang, amitől felébredt.
– Hol zúg ez a traktor? – kérdezte magától, és kidugta a fejét a piké ablakán.
Ekkor látta meg a tűzpiros MTZ-50-est, ami épp megugrott a jugó oldal felé.
– Átlógnak a gázosok – villant át az agyán – mégsem úszom meg, nem lesz három nap eltáv, hanem megsuhintanak, plusz félév helybetopi.
Nem emlékszik, hogyan történt valójában. Annyi azonban biztos, kinyitotta a piké ajtaját, kezében ott volt a fegyver. Ordított? Adott figyelmeztető lövést? Vagy tényleg úgy volt, ahogy megállapították: EGY RÖVID SOROZATOT BELEENGEDETT A PIROS MTZ-BE, AMIKOR FELRIADT.
A traktorban két határőr ült. Ugyanolyan fiatalok, mint ő. Feladatukat végezték, a tavaszi nyomsáv művelést. Amikor a piké alá értek, megakadt a borona a gázcsőcsonkban, és felbőgött a motor. Hátratolattak, jobbra szedve a kormányt a jugó határ felé, úgy akarták kiszabadítani a boronát. Ekkor néhány ütést éreztek, mintha forró cseresznyemagokat pöcköltek volna bőrükre. Csakhogy ezek a magok átmentek a bőrön, a húson, a csonton, csípőn, koponyán.
MEGHALTAK AZONNAL MINDKETTEN. A traktor ülésén, ablakán, műszerfalán tízforintosnyi lyukak tátongtak.
Az a hír járta, hogy amikor elvitték Korpát, csak vigyorgott, göndöröket kacarászott, és azt dadogta:
– CSA-CSAK VÉ-VÉ-VÉGIG VE-VE-VERETTEM RA- RA-RAJTUK, MI-MINT TA-TA-TALPI A BA-BA-BAKTERON.

A nyomsáv művelésről szóló távmondat már egy hete ott volt az őrsön, ám az eligazítás… Az bizony indulás előtt elmaradt. A történet tanulságaként a tűzpiros határőr traktorok tetejére festettek később egy fehér csíkot. Csak egyet – nem kettőt.


2008. március 04.